Földrajzi determinizmus Fodor Ferenc gazdasági földrajzában

A Teleki-tanítvány Fodor Ferenc az egyik legjelentősebb magyar geográfus volt a két világháború közötti időszakban. Az 1930-as évekre Teleki nyomán megerősödő új területet, a gazdasági földrajzot tőle tanulta sok-sok diák. A gazdasági és a politikai földrajz intézményesedése többek között Trianonnak is volt “köszönhető”: geográfusaink a történelmi Magyar Királyság egységét nemcsak természetföldrajzi, hanem – ezzel összefüggően – gazdaságföldrajzi érvekkel is alá kívánták támasztani. Gondolataik szerint a nemzeté a nemzet által művelt táj, amit saját kultúrájának képére formál, márpedig a Kárpát-medence koszorúja az ideális államtér. Fodor 1933-ban kiadott “Bevezetés a gazdasági földrajzba” című egyetemi tankönyve ezeknek a “természeti törvényeknek” a bemutatásával foglalkozott: az emberi civilizáció fejlődését a természetföldrajzi viszonyok alapvetően meghatározzák. Ezt nevezi a szakirodalom – némileg leegyszerűsítve – “földrajzi determinizmusnak”.

fodor gazdasági földrajz

Fodor F. (1933): Bevezetés a gazdasági földrajzba. Budapest: Szent István Társulat.

A “földrajzi determinizmus” a 18. századtól kezdve fokozatosan egy rasszista és egyre inkább tudományos elképzeléssé vált, párhuzamosan az európai gyarmati rendszer terjeszkedésével, amely ebben látta a saját hegemóniájának, fehér felsőbbrendűségnek a természeti igazolását. A tudományosság ebben a tekintetben az európai hegemónia biztosítását is szolgálta: a tudományos érvényesség hatalmi eszköz is volt a globális gyarmati rend legitimálására. Az európai “földrajzi determinizmus” egyik fő gondolata az volt, hogy a “mérsékelt övezet” klímája teremtette meg az emberi fejlődés számára ideális körülményeket, ami pedig igazolta az “északi”, európai (és később amerikai) fehér civilizáció felsőbbrendű fejlődését a világ többi népével szemben. Ez a 19. században kanonizálódó elképzelés bibliai gondolatokra is visszavezetődött (a “mérsékelt” Kánaánról, a zsidó-keresztény eredetről), a “klasszikus” műveltségből is eredeztette magát (Arisztotelész “mértékeltesség” elvének összekapcsolása a “mérsékelt” övezettel az ókori görög gondolkodásban), amely a reneszánsz és a felvilágosodás során fokozatosan összekapcsolódott a “fehér ember” (“klasszikus ókori”) esztétikájával, és így lett – Blumenbach esztétikája nyomán – a “kaukázusi” “fehér” rassz fogalma. A rassz (faj) alapvetően tehát egy földrajzi fogalomként alakult ki, a földrajztól elválaszthatatlan. A fehéreknek kedvező, optimális mérsékelt klíma elképzeléséről tanított Fodor Ferenc is, aki ezeket a magyar viszonyokra adaptálva mutatta be, és a brit, francia, német, de elsősorban az amerikai Ellsworth Huntington által vallott földrajztudományi nézetek nyomán írt a “hőmérsékleti optimumról” és “egészséges” és “egészségtelen” klímájú területek különbségéről.

Ahogyan Fodor megfogalmazta:

“Az ember számára éppen úgy, mint a növényzet és az állatvilág számára, szintén van egy hőmérsékleti optimum. Ez a fehér emberre nézve kb. a 15 fokos napi közép hőmérséklet. A levegő nedvességében az optimum 80% körül van. Az évszakok sem egyenlő értékűek az ember fizikai és szellemi teljesítményére. Általában úgy tartják, hogy az európai embernek az őszi és tavaszi hónapok legkedvezőbbek úgy szellemi, mint fizikai munkára.

Az emberre nézve vannak egészséges és egészségtelen klímájú területek. Az időjárás változatossága vagy egyhangúsága, a levegőben lévő mikroorganizmusok és por mennyisége szerint egyes tájak jobban kedveznek az emberi életnek, mások kevésbé. Egyes betegségek bizonyos klímaövekhez vannak kötve, így pl. a trópusi betegségek, álomkór, malária stb. Sőt vannak egyes évszakok, amelyekben bizonyos betegségek gyakoribbak.

Mindezek alapján a klímamiliő a gazdasági tájak kultúrájára is rányomja a maga bélyegét. Így beszélhetünk a nomád állattenyésztés, az európai mezőgazdasági művelés, az öntöző kultúra, ültetvényes gazdálkodás, stb. tájairól. Még az ipari kultúrának is vannak bizonyos klimatikus előfeltételei. A trópusokban az ember kitartó testi munkára nem lévén képes, ezek a területek nehezen iparosodhatnak. A trópusokban a nedves levegő a gépek vasanyagát is hamar rozsdásítja. A gyáripar klimatikus feltételei kétségtelenül legkedvezőbbek a mérsékelt övben.” (71. o.)

Bár a földrajzi determinizmust mint “burzsoá felfogást” az államszocialista időszakban formálisan “betiltották”, és a második világháború után a fajelméletekkel együtt máshol is – elvileg – diszkreditálták, de mivel az európai gondolkodás alapjainak szerves részét képezte (összekapcsolódva a filozófiával, jogtudománnyal, történetírással, társadalomtudománnyal stb.), ezért sokféle formában mégis fennmaradt, így ezek az elvileg “meghaladott” nézetek a mai napig meghatározzák gondolkodásunkat a világról. A “fejlett északon” mai napig elterjedt pl. az a nézet, hogy az afrikai feketék gazdaságai azért “nem fejlődtek”, mert a klíma és a mezőgazdasági lehetőségek ezt nem tették lehetővé; sokan azt is gondolják, hogy a trópusi éghajlat a feketék enerváltsághoz, lustaságához vezetett; vagy hogy az afrikai feketéket erősebb fizikumuk miatt dolgoztatták rabszolgaként az amerikai kontinenseken. De elterjedtebb, tudományos nézetek maradtak, hogy az európai értelemben vett szabadság, a polisz, a városállam, az egymással versengő nemzetállamok, a kapitalizmus mind-mind többek között a mérsékelt klímára is visszavezethetők. Az fejlődés szempontjából “ideális” mérsékelt klíma mítosza közgazdasági elméletekben, gazdaságtörténeti, világtörténeti és szociológiai írásokban is megjelenik egészen a mai napig (Max Webertől Marxon át) – annak ellenére, hogy a szakirodalomban már széles, történelmileg megalapozott kritika övezi.

Magyarországon csak nagyon kevés érdemi kritikája született a “földrajzi determinizmusnak” az elmúlt 80 évben, és érdekes kérdés, hogy vajon miért? A kommunisták által meghurcolt Fodor Ferenc koloniális nézeteinek kritikáját egyetlen magyar oktatási intézményben sem tanítják, mivel a rendszerváltás utáni rehabilitáció számára fontosabb volt a kommunista diktatúra előtti, neves magyar geográfusok tekintélyének megőrzése. Márpedig ez a magyar tudományos tudástermelés gyarmati örökségével való szembesülés elkerülését jelenti, és az eurofehér gyarmati tudás kritikátlan újratermeléséhez járul hozzá Magyarországon. Talán ideje lenne komolyan szembenéznünk a magyar geográfusaink által termelt tudás beágyazottságával a gyarmati világba.

Ellsworth Huntington térképe – fent: az emberi klimatikus energiák megoszlása; lent: az emberi civilizáció fejlettségének megoszlása (Huntington 1915: 200).

huntington-map

Huntington E. (1915): Civilization and Climate. New Haven: Yale University Press.
Címke: