Fotó: Demecs Zsolt, Népszava, 1994
Nkrumah ghánai elnök 1961-es látogatása után sokféle szakértői és beruházási megbízást kért Magyarországtól. Közéjük tartozott 1962 nyarán Fekete János titkos pénzügyi tanácsadói kiküldetése, hogy a nyugati országok hiteleitől (USA, Egyesült Királyság) és a világpiaci áraktól erősen függő Ghánának valutagazdálkodási megoldásokat dolgozzon ki.
Fekete Jánosról már sokan írtak Magyarországon, ám külpolitikai tevékenységéről, pláne a posztgyarmati országokban folytatott tanácsadói tevékenységéről aligha. 1946-tól 1948-ig a Magyar Nemzeti Bankban munkatársa, 1950-ben a Pénzügyminisztérium deviza főosztályának, aztán a Külügyminisztérium pénzügyi főosztályának az osztályvezetője volt. Magyarországot képviselte a második háború utáni 1950-es párizsi jóvátételi tárgyalásokon. 1953-ban visszatért tért az MNB-be, ahol 1988-as nyugdíjba vonulásáig egyre magasabb pozíciókat tölt be: a devizagazdálkodási főosztály vezetője (1953–1968), elnökhelyettes (1968–1980), illetve a Nemzetközi Valutaalap magyarországi kormányzója (1982–1988) is lett. 1989 után ő képviselte Kelet-Európát a Helmut Schmidt által vezetett, 15 tagú Világgazdasági Tanácsadó Testületben. Mong Attila “Kádár hitele” (2012) című könyvéből sokat megtudhatunk arról, milyen szerepe volt Fekete ügyeskedéseinek az 1980-as évek hitelválságának elodázásában, illetve hogy a nyugati hitelpolitikánk hogyan vezetett a rendszerváltáshoz.
Ha a magyar szakértők tevékenységét nemcsak állandóan a nyugat, hanem a dél, illetve a (poszt)gyarmati országok felől is nézzük, akkor egészen másképp mutatkozik Magyarország globális történelme. Igencsak fontos szerepünk volt a szocialista globalizációban és az afroázsiai dekolonizációban egyaránt. Csakhogy ezek a fejezetek hiányoznak a nemzeti történelmünket bemutató könyveinkből. Többek között erről is fogok beszélni május 16-án Pécsett az Afrika hét első napján tartandó előadásomban!
Fotó: Magyar Nemzeti Levéltár
Zoltán Ginelli 